A FolkdanceNet/NéptáncHáló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által kezdeményezett hálózat. Az önkormányzat úgy határozott, hogy 2008-ban, a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Évében egy nagyszabású nemzetközi program segítségével teremti meg a testvérmegyék és testvértelepülések hagyományőrző néptánccsoportjai és egyesületei, valamint a működésüket segítő önkormányzatok közötti európai hálózati együttműködés kereteit. A hálózat hivatalosan egy nemzetközi találkozó során alakult meg. Az eseményre 2008. szeptember 18 – 21. között került sor Jász-Nagykun-Szolnok Megye Európa Ünnepéhez kapcsolódóan. A résztvevők azt vitatták meg, hogy mi a néptánc és népzene szerepe a népek és generációk közötti párbeszédben, s a program során rendezett konferencián elfogadták és véglegesítették a hálózat nyilatkozatát. A táncosok közös koreográfiát is összeállítottak jellegzetes néptánc elemekből. Az „európai táncot” (a megnyitáshoz XVID KODEK szükséges) a gála műsoron mutatták be. Ez a honlap a testvértelepülések és testvérmegyék lakossága, elsősorban a népi hagyományok iránt érdeklődő csoportok és civil szervezetek tagjai közötti információcserét szolgálja. Szeretnénk, ha a hálózathoz minél több hazai és nemzetközi együttes, civil szervezet, önkormányzat és egyéb érdeklődő csatlakozna. | A NéptáncHáló olyan tematikus hálózat, amely különböző csoportokat, önkormányzatokat, szervezeteket, intézményeket, egyesületeket fog össze. A tagok közötti összekötő kapocs a néptánc, a népzene és a népi hagyományok iráni érdeklődés, valamint a különböző kultúrák iránti nyitottság. Az alapító tagok között néptánc együttesek és egyesületek, önkormányzatok, oktatási és művelődési intézmények egyaránt megtalálhatók. Róluk bővebb információkat szerezhetnek a megfelelő menüpontokban. A hálózat nyitott és nem jár semmilyen anyagi kötelezettségvállalással. Ha csatlakozni kíván, kérjük, jelezze a munkacsoport bármelyik tagjának. Fontos dokumentumok: Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője előadása Kovács Mihály, a Szolnoki Tisza Táncegyüttes Művészeti Egyesület elnöke beszámolója |